2010. november 7., vasárnap

Returjeggyel a pokolba ! Katasztrófaturizmus

Őszinte érdeklődés vagy közönséges kukkolás? Mi az indíték, a cél? Látni a pusztulást? Részvét testközelből?Embertelen kíváncsiság? Emberi gesztus? Morbid horroréhség?Bánat, gyász?Egyszerűen csak jelen lenni, akkor és ott, a fontos történéskor, mely úgy lehet az emberiség, bolygónk sorsára kihathat? Katasztrófaturizmus.Terjedőben itthon is. Lehet, hogy a vörösiszap-katasztrófához is szerveznek utat? " Repüljön 1300 dollárért Grönlandra, és piknikezzen Kangerlussuaqban, a gleccseren a 250 láb magas jégfal tövében!"Könnyen lehet, hogy képzelt hirdetésünk szövege, majdnem teljesen megegyezik a Baltimorban feladott valóságos változatéval. És kisértetiesen rokon egynémely csernobilba csábító ajánlattal.Az angol Guardian egy száma, levlap a pokolból címmel közölt riportot az 1986-os reaktorkatasztrófa helyszínéről.A tudósító részt vett egy fejenként 139 fontért szervezett egynapos úton. A cikk nem minden alap nélkül, Csernobilt egy alvó oroszlánhoz hasonlítja. És ha egy oroszlán alszik - figyelmeztet -ne nyitogassuk a ketrecét. A katasztrófaturizmusnak tehát veszélyei is vannak.De akadnak akik épp ezt keresik benne !

SZÖRNYŰSÉGHISTÓRIA Nem ma kezdődött, nem is tegnap.Gondoljunk csak a gladiátorok élethalálharcára a Római Birodalom arénáiban!A nyilvános kivégzésekre! A halottasházak iránti érdeklődésre a viktóriánus Angliában .A katasztrófatörténelem egyidős az emberiséggel. Földrengések szökőárak, tűzvészek ,repülőbalesetek. Tömeghalál, járványokban, csatákban. Olykor az emberi kíváncsiság is katasztrófális. Riasztó! Olykor meg, sokkal- sokkal többször hajtóerő, a haladásé. Jó is, rossz is. Hol a határ? Nehéz megvonni. Itt van mindjárt az időmesszeség. Feloldozó, megszépítő, kétségtelen. Nem ugyanaz, turistaúton megnézni a Vezúv majd 2000 éve halálba dermedt áldozatait,mint autóbuszba ülve akkor New Orleansba utazni , amikor a Katrina hurrikán épphogy csak elhagyta a város maradékait. Mert így történt .

"SZÉGYELJÉTEK MAGATOKAT" csakhogy majd minden éremnek van másik oldala. Ennek is 2005-ben ,New Orleansban a nincstelen és hontalantúl élők egy része, érthető okokból megbotránkozott, és "szégyeljétek magatokat " kiáltásokkal illette a sajátságos "halálközeli élményt" keresőket. Mások viszont , különösen az első sokk elmúlta után,úgy gondolták, jó ha ott vannak a turisták, és a tévé stábok kamerái, hiszen így nem lankad majd a rájuk irányuló figyelem. Annak idején a cunami áldozatai is, igyekeztek a maguk javára fordítani az érdeklődést. És ne vitassuk , vannak akiket a részvét, a kegyelet ,sarkall arra, hogy a pusztulás helyszinén megjelenjenek. Nem hiába kapott nevet az úgynevezett bánat vagy gyászturizmus. Milliók látogattak már el, a náci népirtás tetthelyeire , nagy katonai temetőkbe, koszorúznak sok országban az ismeretlen katona sírjánál, itthon az aradi tizenhármak emlékhelyein, a közelmúltbéli csejtei légi szerencsétlenség helyén. Ezenközben pedig tudjuk, hogy többet lássanak, sokan lassítanak kocsijukkal, amikor egy egy balesethez érnek. Nem vitás akarva - akaratlan mindannyian katasztrófaturisták vagyunk. Nézzük ,"fogyasztjuk" a televíziós híradók néhol már horrorisztikus képeit, beszámolóit.Kétségtelen, hogy a média a fekete turizmus egyik ihletője. Az ilyen kis világvégékből lesz a nagy világvége .Igaz hozzá már nem kéne elzarándokolnunk.Ő ugyanis házhoz jönne!

ÚJRA VAN FARKAS A BÜKKBEN!


Egyre gyakrabban látnak farkasokat a Bükkben.
Ez a ragadozó őshonos volt sok sok évvel ezelőtt, nemcsak a Bükk hegységben , hanem egész
Magyarországon. Sajnos a helytelen vadgazdálkodás, a dúvadnak nyilvánítás teljesen visszaszorította őket a szomszédos országokba.

Mivel, ma már felelősségteljes és tudatos vadgazdálkodás folyik ,így csak örülni tudunk, a jövevényeknek.A ragadozók feltehetően mind többen vannak, üldözésük tilos, így az első ordas megjelenése után remélhető, hogy a megfelelő élőhely visszacsábítja őket.A leggyakrabban Bálapátfalva, Mikófalva, és Szilvásvárad környékén bukkanhatnak fel a ragadozók,ne ijedjünk meg tőlük, a farkas nem támad az emberre. Mindezt neves vadászmúlttal rendelkezők is alátámasztották. Védjük óvjuk őket, hisz Magyarország vadállománya e ragadozókkal is gazdagabb lesz. Kirándulók esetleges találkozáskor ne dobálják, hessegessék őket, viselkedjenek nyugodtan, a farkas fél az embertől, és normális esetben nem támadja meg az embereket, inkább elinal előlük.

2010. november 2., kedd

Az ózon is felelős az allergiáért

Egy nemzetközi szaklapban megjelentetett tanulmány szerint, nemcsak a légutakra hat károsan az ózonnal súlyosan terhelt levegő, hanem a növények allergén tartalma is megnövekszik.Eddig is ismert volt a forró nyári napokon, főleg a nagyvárosok szennyezett levegőjében, az erős napsugárzás hatására feldúsuló ózon légszennyező hatása, de most vontak először párhuzamot az ózon szennyezte levegő, és az allergia terjedése között. A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy az utóbbi esetben nagyobb mértékben lépett akcióba a rozs allergén része az immunrendszer által termelt antitestekkel. Egyre több dolog derül ki az időjárás változással kapcsolatban. Vigyázzunk tehát!

2010. november 1., hétfő

Nőtt a fókák száma a Watt - tengerben



Elképesztő, hogy tőlünk alig 2000 kilométerre, az Északi - tenger partján, majdnem 6700 fóka éli mindennapjait.Sőt a jelek szerint, növekszik a szaporulat.Igaz,hogy ez még így is lassú gyarapodásnak tekinthető, a 2002 - ben mért, 6400 - as állományhoz képest, az azonban mindenképpen örvendetes, hogy a mostani populáció nagy többségét, egészséges, fiatal egyedek alkotják. A számlálókat légi felvételek segítik a hiteles adatok feljegyzésében, mivel a fókák kizárólag viharmentes időben napoznak a tengerparti sávban. Ahogy feltámad a szél, a félénk állatok azonnal a tengerbe menekülnek, és így lehetetlenné válik a további számlálásuk.

A Naphoz hasonló csillagot találtak


Tudósok csoportja kilenc éve tanulmányoz egy tőlünk 127 fényévre található, a Naphoz hasonló csillagot: a HD10810. - et. Színképmozgás - vizsgálatokkal öt, viszonylag nagy belső - ,ill. két kisebb külső bolygót fedeztek fel körülötte. A hasonlóságok mellett a legjelentősebb eltérés, hogy a nagybolygók tömege jóval nagyobb, mint a naprendszerbelieké, és sokkal közelebb találhatóak az anyacsillaghoz.A legbelső pályán keringő bolygó például 20-szor közelebb található, mint a nap - föld távolság. Ez azt jelenti, hogy 1,18 földi nap tesz ki egy évet ezen a bolygón! Mivel a többi nagybolygó is ott tömörül szorosan a csillag körül,ezért akkora a forróság, hogy esélye sincs az élet létrejöttének.



Négylábúak az emberért




MOL GYERMEKGYÓGYÍTÓ PROGRAM





KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY


A KUTYA NEMCSAK A LEGJOBB, HANEM A LEGRÉGEBBI BARÁTJA IS AZ EMBERNEK. TIZENKÉTEZER ÉVE SZOLGÁL BENNÜNKET, ÉS AMI RITKÁN MONDHATÓ EL BÁRKIRŐL: MINDIG LEHET RÁ SZÁMÍTANI.


Rin -Tin- Tin, Lassie, Rex, és ,hogy egy kicsit haza is beszéljünk, a híres Mancs. Talán ők a legismertebb ebek, "akik" valamilyen módon ott vannak a mindennapjainkban. Egy hős az első világháborúból, egy mindenhonnan hazataláló vándor, egy tévésztár, és minden idők egyik legjobb mentőkutyája. Nem kell ahhoz a szó fizikai értelmében emberi életeket menteni, hogy egy kutya segítsen.A Négylábúak az Emberért Közhasznú Alapítvány szolgálatában álló kutyák, egészen más módon nyújtanak segítséget a rászoruló gyerekeknek.



A 2004 - ben létrejött alapítvány kutyás terápiával foglalkozik,egészségügyi és szociális intézményekben végez rehabilitációs munkát sajátos nevelési igényű gyerekek között, Szombathelyen és környékén.A munka során az alapítvány hat kutyája és öt vizsgázott kutyavezetője heti rendszerességgel tart terápiás foglalkozásokat. De mi a szerepe a kutyáknak ebben a történetben? A terápia célcsoportjai mind életkor, mind sérülés tekintetében, nagyon változatosak:3 - 18 éves korig megtalálhatók tanulási nehézségekkel, zavarokkal küzdő, tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott, mozgás ill.halmozottan fogyatékos, autisztikus, hiperaktív, és beszédproblémás gyerekek." A kutya egy élő motiváció számukra " - mondja az alapítvány vezetője, Schrőterné Vári Anita. " Gyakran előfordul a részképességzavarral küzdő gyerekek között, hogy a teljesítmény centrikus iskolai élet szorongást okoz.A kutya segít egy laza, fesztelen légkör megteremtésében. Jelenléte pozitívan befolyásolja a koncentrálóképességet. A gyerekek a kutya közeledését örömmel fogadják, jutalomként élik meg"." Számos olyan dolog van, amit nem tudunk a hagyományos órai keretek között megtanítani a gyerekeknek, a kutyákkal viszont gyors és tartós fejlődést érünk el el náluk.A fejlődés egyik mozgatórugója az lehet, hogy a gyerekek azt érzik, ők tanítják a kutyákat.Vezényszavakat adnak, mozdulatokat kérnek a kutyáktól,ehhez pedig nekik maguknak is mozogniuk, beszélniük kell.Így lesz egyre jobb a mozgásuk, a térérzékelésük, többet beszélnek,jobban artikulálnak. És ami nagyon fontos: ezeket a megtanult, fejlesztett készségeket magukkal viszik az egymás közötti kapcsolataikba is. Nagyon hálásak vagyunk az alapítványnak a segítségért, a gyerekeknek, minden óra hatalmas élmény, alig várják, hogy jöjjenek a kutyák" Az alapítvány egyik létrehozója a Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Egyesületnek, amely ma a Magyarországon működő különböző habilitációs kutyák nyilvántartását végzi.